Üdvözöljük a

ONEDOORTRAIL

oldalán

Rólunk

A Onedoor Trail öt távból álló közösségi futó és gyalogos útvonal. A Mecsek szebbnél szebb helyei várnak Benneteket, a futás és a túrázás megszállottjait, hogy ezen turistautak mentén felfedezzétek a hegységet.

Az útvonalak kijelölésekor nem az volt a célunk, hogy a legnehezebb vagy a legkönnyebb ösvényekre kalauzoljunk el benneteket. Inkább arra törekedtünk, hogy minél több mindent meg tudjunk mutatni nektek a számunkra oly kedves hegységünkből a Mecsekből.

A teljesítés a Onedoor Trail mobil telefonos alkalmazással történik. A XXI. században már mindenki rendelkezik okostelefonnal és internet előfizetéssel, ezértkézenfekvő volt, hogy létrehozzunk egy könnyen kezelhető alkalmazást a kihívások teljesítéséhez.

Öt útvonalat állítottunk össze, van közte olyan ami csak kisebb tájegységre vezet el, de olyan is akad, aminek a végigjárásával gyakorlatilag az egész hegységet megismerhetitek. Az távolságokat is annak megfelelően alakítottuk ki, hogy mindenki megtalálja az edzettségének, teljesítőképességének a megfelelőt.

A kihívások menü alatt megtaláltok minden lehetőséget. Ha kedvet kaptatok a Mecsek megismeréséhez, várunk benneteket szeretettel bármelyik távot is választottátok.

Seres Milán Szervező info@onedoortrail.hu +36 30 544 8769

Kihívások

A város fölé magasodó Tubes a pécsiek kedvelt kiránduló helye. Ide invitálunk Benneteket most mi is. Az útvonal végig a városi parkerdőben halad, de mégis vannak részei amik kellőképpen vadregényesek. Medvehagymák, virágok vagy épp vadállatok illatát érezve közelíthetitek meg a Misina-Tubes gerinc kilátóit. Megéri a szenvedés, mert fentről láthatjátok az egész várost és az egész hegységet. Nem is szaporítom a szót. Gyertek és nézzétek meg magatok, hogy mi vár Rátok ha erre jártok!

 

12,6 km táv
400 m szint
Futva 2 h
Gyalog 4 h
Egyedül
Csapatban

Útvonal

Pécs (Tettye-tér) - Dömörkapu - Lusta-völgyi elágazó - Misina-nyereg - Kis-Tubesi kilátó - Tubes - Lapis - Mandulás - Hotel Kikelet - Lenkei-pihenő - Pécs (Tettye-tér).

Teljesítés feltételei

Előzetes regisztráció és a feltétetlek elfogadása után bármikor lehet indulni. Hat ellenőrzőpont érintése után sikeres a kihívás. Az összes ellenőrzőponton elő kell venned a telefonod, valamint az ellenőrzés megnyomása után minden esetben várd meg a sikeres visszajelzést. Az útvonal csak a megadottan, az óramutató járásával ellentétes irányú bejárása esetén sikeres.

Kinek ajánljuk

Ha ezt az útvonalat választod megmutatjuk Pécs két legjobb kilátóját. Kis-Tubesnél lábad alatt lesz az egész város, utána a János-kilátóból szép időben nem csak Orfűig, hanem a Badacsonyig is elláthatsz. Persze ha egy szintes, gyors futásra vágysz akkor is tetszeni fog a terep. Ha most ismerkedsz a terepfutással, akkor ezzel kezd és utána jöhet a többi táv! Az útvonalat egészséges, jó erőnléti állapotban lévő futóknak, túrázóknak ajánljuk.

Nevezési díj

Egyenlőre nincs. Teljesítés után 3000 Forintért lehetőséged van rendelni érmet. A lézer vágott és gravírozott fából készült érem igazi kuriózum a hazai instant túrák érmei között. A távok nehézségi szintjeit jelző 5 színű és 1 méter hosszú paracord zsinórok, pedig még egyedibbé teszik az érmet. A fizetni és átvenni a Pécsi Nomád túraboltban tudod. Megvásárlásával segíted a munkámat. Lenti linkben tudod megrendelni.
Előre is köszönöm.
https://forms.gle/8UsvNUtWtDyKsFuB8

Kötelező felszerelés

Internet képes android vagy ios rendszerű okostelefon.

Ajánlott felszerelés

Időjárásnak megfelelő cipő és öltözet
Mecsek turistatérkép vagy GPS készülékre (óra, telefon) töltött track
Víz és elemózsia

Szabályzat

  • Csak futva vagy gyalogosan lehet indulni! Kerékpárral, motorral … nem!
  • 18 év alatti személy csak nagykorú felügyelete mellett indulhat.
  • Regisztráció során meg kell adni a várható indulás dátumát. Itiner igénylése esetén ezen időpont leghamarabb 7 nappal a regisztrációt követően lehetséges.
  • Az útvonal jelzett turistautakon, néhol aszfalt úton halad. Letérni, rövidíteni tilos!
  • Minden ellenőrzőpont megfelelő sorrendű érintése kell a sikerhez!
  • A megadott módon, csak az óramutató járásával ellentétes teljesítés kerül elfogadásra.
  • Egyénileg, párban vagy csapatban is teljesíthető!
  • Szintidő nincs, ha végigérsz az útvonalon sikeres a teljesítés.
  • Ha szervezők csalást, szabálysértést észlelnek, azonnali kizárással és időeredmény törléssel jár!
  • A regisztrációval minden jelentkező elfogadja a szabályzatban foglaltakat. Egészségi állapota megfelelő és saját felelősségére indul a Onedoor Trail-en. Elfogadja és tudomásul veszi, hogy a túra szervezői semmilyen az útvonalon bekövetkezett balesetért, sérülésért nem felelnek, kártérítésre nem kötelezhetőek.
  • A regisztráció során megadott személyes adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem adjuk ki. Csak a túrával kapcsolatban felmerülő esetekben használjuk fel.
  • Az induló beleegyezik, hogy az útvonal mentén készített mozgó és állóképeket a szervezők szabadon felhasználhatják a Onedoor Trail népszerűsítésére!

Regisztráció ( Tubes Trail )

Az jelentkezéshez kérjük jelentkezz be vagy ha még nem rendelkezel fiókkal, itt regisztrálhatsz.

Kövesd az útvonalat és mi megmutatjuk Neked a Pécs közeli hegyek-völgyek legszebb részeit. Vízesések, kilátók és megannyi élmény. A Melegmányi-völgy, a Kecske-hát,  majd Vágotpuszta és a végén a Tubes várja, hogy felkeresd és megismerd a túra során. Nem fogsz csalódni, ha ezt az útvonalt választod.

 

25,2 km táv
875 m szint
Futva 4 h
Gyalog 8 h
Egyedül
Csapatban

Útvonal

Pécs (Tettye-tér) - Dömörkapu - Rábay-fa - Keresztkunyhó - Melegmányi-völgy - Páfrányos - Kőlyuk - Bikfa-forrás - Kecske-hát - Vágotpuszta - Lóri kulcsosház - Száraz-tó - Lapis - Tubes - Kis-Tubes - Misina - Állatkert - Kardos-úti kulcsosház - Pécs (Tettye-tér).

Teljesítés feltételei

Előzetes regisztráció és a feltétetlek elfogadása után bármikor lehet indulni. Nyolc ellenőrzőpont érintése után sikeres a kihívás. Az összes ellenőrzőponton elő kell venned a telefonod, valamint az ellenőrzés megnyomása után minden esetben várd meg a sikeres visszajelzést. Az útvonal csak a megadottan, az óramutató járásával ellentétes irányú bejárása esetén sikeres.

Kinek ajánljuk

Keresd fel velünk a Melegmányi-völgy lélegzetelállító vízeséseit, nézz körbe a János-kilátóból vagy csak szaladj egy jót a közeli erdőben. Ha már simán megy a Tubes Trail vagy kényelmesen futsz egy aszfalt félmaratont, akkor ez a táv már nem okozhat gondot Neked. Az útvonalat egészséges, jó erőnléti állapotban lévő futóknak, túrázóknak ajánljuk.

Nevezési díj

Egyenlőre nincs. Teljesítés után 3000 Forintért lehetőséged van rendelni érmet. A lézer vágott és gravírozott fából készült érem igazi kuriózum a hazai instant túrák érmei között. A távok nehézségi szintjeit jelző 5 színű és 1 méter hosszú paracord zsinórok, pedig még egyedibbé teszik az érmet. A fizetni és átvenni a Pécsi Nomád túraboltban tudod. Megvásárlásával segíted a munkámat. Lenti linkben tudod megrendelni.
Előre is köszönöm.
https://forms.gle/8UsvNUtWtDyKsFuB8

Kötelező felszerelés

Internet képes android vagy ios rendszerű okostelefon.

Ajánlott felszerelés

Időjárásnak megfelelő cipő és öltözet
Mecsek turistatérkép vagy GPS készülékre (óra, telefon) töltött track
Víz és elemózsia

Szabályzat

  • Csak futva vagy gyalogosan lehet indulni! Kerékpárral, motorral … nem!
  • 18 év alatti személy csak nagykorú felügyelete mellett indulhat.
  • Regisztráció során meg kell adni a várható indulás dátumát. Itiner igénylése esetén ezen időpont leghamarabb 7 nappal a regisztrációt követően lehetséges.
  • Az útvonal jelzett turistautakon, néhol aszfalt úton halad. Letérni, rövidíteni tilos!
  • Minden ellenőrzőpont megfelelő sorrendű érintése kell a sikerhez!
  • A megadott módon, csak az óramutató járásával ellentétes teljesítés kerül elfogadásra.
  • Egyénileg, párban vagy csapatban is teljesíthető!
  • Szintidő nincs, ha végigérsz az útvonalon sikeres a teljesítés.
  • Ha szervezők csalást, szabálysértést észlelnek, azonnali kizárással és időeredmény törléssel jár!
  • A regisztrációval minden jelentkező elfogadja a szabályzatban foglaltakat. Egészségi állapota megfelelő és saját felelősségére indul a Onedoor Trail-en. Elfogadja és tudomásul veszi, hogy a túra szervezői semmilyen az útvonalon bekövetkezett balesetért, sérülésért nem felelnek, kártérítésre nem kötelezhetőek.
  • A regisztráció során megadott személyes adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem adjuk ki. Csak a túrával kapcsolatban felmerülő esetekben használjuk fel.
  • Az induló beleegyezik, hogy az útvonal mentén készített mozgó és állóképeket a szervezők szabadon felhasználhatják a Onedoor Trail népszerűsítésére!

Regisztráció ( Misina Trail )

Az jelentkezéshez kérjük jelentkezz be vagy ha még nem rendelkezel fiókkal, itt regisztrálhatsz.

Három csúcs, három völgy, egy hegység és megszámlálhatatlan élmény. Fedezd fel velünk a Mecsek vadregényes tájait! Vízesések a Melegmányi-völgyben, történelmi kulcsosházak az út mentén, pár házas erdei település és virágzó élettel teli Orfű, barlang Abaligeten, egykori bányák maradványai Petőcz-nél, misztikus Jakab-hegy és a Pécs fölé magasodó Misina-Tubes gerinc. Széles földes utak, keskeny erdei ösvények, mellett egy kis tó körüli aszfalt sétány is vár rátok.

 

50,3 km táv
1422 m szint
Futva 8 h
Gyalog 12 h
Egyedül
Csapatban

Útvonal

Pécs (Tettye-tér) - Dömörkapu - Rábay-fa - Keresztkunyhó - Melegmányi-völgy - Páfrányos - Kőlyuk - Bikfa-forrás - Kecske-hát - Vágotpuszta - Lóri kulcsosház - Nagy-kő-oldal - Mecsekrákos - Tekeresi-gát - Zipernovszky-forrás - Abaligeti-barlang - Volt Petőcz-akna - Zsongor-kő - Patacsi-mező - Szuadó-völgy - Büdös-kúti kulcsosház - Remete-rét - Lapis - Tubes - Kis-Tubes - Misina - Állatkert - Kardos-úti kulcsosház - Pécs (Tettye-tér).

Teljesítés feltételei

Előzetes regisztráció és a feltétetlek elfogadása után bármikor lehet indulni. Tíz ellenőrzőpont érintése után sikeres a kihívás. Az összes ellenőrzőponton elő kell venned a telefonod, valamint az ellenőrzés megnyomása után minden esetben várd meg a sikeres visszajelzést. Az útvonal csak a megadottan, az óramutató járásával ellentétes irányú bejárása esetén sikeres.

Kinek ajánljuk

Kíváncsi vagy a Közép- és a Nyugat-Mecsek legszebb tájaira? Ha a maraton már megy terepen is! Akkor próbáld ki magad a Mecsekben. 50 km a környék legszebb hegyein-völgyein Pécstől-Pécsig. Az útvonalat egészséges, jó erőnléti állapotban lévő futóknak, túrázóknak ajánljuk.

Nevezési díj

Egyenlőre nincs. Teljesítés után 3000 Forintért lehetőséged van rendelni érmet. A lézer vágott és gravírozott fából készült érem igazi kuriózum a hazai instant túrák érmei között. A távok nehézségi szintjeit jelző 5 színű és 1 méter hosszú paracord zsinórok, pedig még egyedibbé teszik az érmet. A fizetni és átvenni a Pécsi Nomád túraboltban tudod. Megvásárlásával segíted a munkámat. Lenti linkben tudod megrendelni.
Előre is köszönöm.
https://forms.gle/8UsvNUtWtDyKsFuB8

Kötelező felszerelés

Internet képes android vagy ios rendszerű okostelefon.

Ajánlott felszerelés

Időjárásnak megfelelő cipő és öltözet
Mecsek turistatérkép vagy GPS készülékre (óra, telefon) töltött track
Víz és elemózsia

Szabályzat

  • Csak futva vagy gyalogosan lehet indulni! Kerékpárral, motorral … nem!
  • 18 év alatti személy csak nagykorú felügyelete mellett indulhat.
  • Regisztráció során meg kell adni a várható indulás dátumát. Itiner igénylése esetén ezen időpont leghamarabb 7 nappal a regisztrációt követően lehetséges.
  • Az útvonal jelzett turistautakon, néhol aszfalt úton halad. Letérni, rövidíteni tilos!
  • Minden ellenőrzőpont megfelelő sorrendű érintése kell a sikerhez!
  • A megadott módon, csak az óramutató járásával ellentétes teljesítés kerül elfogadásra.
  • Egyénileg, párban vagy csapatban is teljesíthető!
  • Szintidő nincs, ha végigérsz az útvonalon sikeres a teljesítés.
  • Ha szervezők csalást, szabálysértést észlelnek, azonnali kizárással és időeredmény törléssel jár!
  • A regisztrációval minden jelentkező elfogadja a szabályzatban foglaltakat. Egészségi állapota megfelelő és saját felelősségére indul a Onedoor Trail-en. Elfogadja és tudomásul veszi, hogy a túra szervezői semmilyen az útvonalon bekövetkezett balesetért, sérülésért nem felelnek, kártérítésre nem kötelezhetőek.
  • A regisztráció során megadott személyes adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem adjuk ki. Csak a túrával kapcsolatban felmerülő esetekben használjuk fel.
  • Az induló beleegyezik, hogy az útvonal mentén készített mozgó és állóképeket a szervezők szabadon felhasználhatják a Onedoor Trail népszerűsítésére!

Regisztráció ( Jakab Trail )

Az jelentkezéshez kérjük jelentkezz be vagy ha még nem rendelkezel fiókkal, itt regisztrálhatsz.

Ismerd meg velünk a Mecsek legszebb hegyeit, völgyeit Orfű és Óbánya között. Az útvonal során megmászod a Zengőt, beereszkedsz az Óbányai-völgybe, megnézed Máré várát. A közel 100 kilométeres futás/túra során annyi mindent látsz, amihez különben egy hét is kevés lenne. Széles földes utak, keskeny erdei ösvények, mellett egy kis aszfalt is vár rátok.

 

98,6 km táv
3097 m szint
Futva 16 h
Gyalog 24 h
Egyedül
Csapatban

Útvonal

Pécs (Tettye-tér) - Dömörkapu - Rábay-fa - Keresztkunyhó - Nagy-mély-völgy - Melegmányi-vízesés - Tripammer-fa - Árpádtető - Hársas-forrás - Köves-tető kilátó - Pap-rét - Püspökszentlászló - Zengő - Komlós-völgy - Réka-kunyhó - Réka-völgy - Ötös úti kunyhó - Döngölt-árok - Óbánya - Óbányai-völgy - Kisújbánya - Cigány-hegy - Dobogó - Vörösfenyő kulcsosház - Iharos-kút - Máré-vár - Lakkeri-fenyves - Pusztabánya - Hidasi-völgy - Zobákpuszta - Jánosipuszta - Mecsekjánosi - Mecsekfalu - Sikonda - Kőlyuki betérő - Kecske-hát - Vágotpuszta - Lóri kulcsosház - Büdös-kúti kulcsosház - Remete-rét - Lapis - Tubes - Kis-Tubes - Misina - Állatkert - Kardos-úti kulcsosház - Pécs (Tettye-tér).

Teljesítés feltételei

Előzetes regisztráció és a feltétetlek elfogadása után bármikor lehet indulni. Huszonkettő ellenőrzőpont érintése után sikeres a kihívás. Az összes ellenőrzőponton elő kell venned a telefonod, valamint az ellenőrzés megnyomása után minden esetben várd meg a sikeres visszajelzést. Az útvonal csak a megadottan, az óramutató járásával ellentétes irányú bejárása esetén sikeres.

Kinek ajánljuk

Kíváncsi vagy a Mecsek legszebb tájaira? Ha az ultra táv már simán megy terepen is? Akkor próbáld ki magad a Mecsekben. Majd 100 km Óbánya és Orfű között a Mecsek legszebb hegyein-völgyein Pécstől-Pécsig. Az útvonalat egészséges, jó erőnléti állapotban lévő futóknak, túrázóknak ajánljuk.

Nevezési díj

Egyenlőre nincs. Teljesítés után 3000 Forintért lehetőséged van rendelni érmet. A lézer vágott és gravírozott fából készült érem igazi kuriózum a hazai instant túrák érmei között. A távok nehézségi szintjeit jelző 5 színű és 1 méter hosszú paracord zsinórok, pedig még egyedibbé teszik az érmet. A fizetni és átvenni a Pécsi Nomád túraboltban tudod. Megvásárlásával segíted a munkámat. Lenti linkben tudod megrendelni.
Előre is köszönöm.
https://forms.gle/8UsvNUtWtDyKsFuB8

Kötelező felszerelés

Internet képes android vagy ios rendszerű okostelefon.

Ajánlott felszerelés

Időjárásnak megfelelő cipő és öltözet
Mecsek turistatérkép vagy GPS készülékre (óra, telefon) töltött track
Víz és elemózsia

Szabályzat

  • Csak futva vagy gyalogosan lehet indulni! Kerékpárral, motorral … nem!
  • 18 év alatti személy csak nagykorú felügyelete mellett indulhat.
  • Regisztráció során meg kell adni a várható indulás dátumát. Itiner igénylése esetén ezen időpont leghamarabb 7 nappal a regisztrációt követően lehetséges.
  • Az útvonal jelzett turistautakon, néhol aszfalt úton halad. Letérni, rövidíteni tilos!
  • Minden ellenőrzőpont megfelelő sorrendű érintése kell a sikerhez!
  • A megadott módon, csak az óramutató járásával ellentétes teljesítés kerül elfogadásra.
  • Egyénileg, párban vagy csapatban is teljesíthető!
  • Szintidő nincs, ha végigérsz az útvonalon sikeres a teljesítés.
  • Ha szervezők csalást, szabálysértést észlelnek, azonnali kizárással és időeredmény törléssel jár!
  • A regisztrációval minden jelentkező elfogadja a szabályzatban foglaltakat. Egészségi állapota megfelelő és saját felelősségére indul a Onedoor Trail-en. Elfogadja és tudomásul veszi, hogy a túra szervezői semmilyen az útvonalon bekövetkezett balesetért, sérülésért nem felelnek, kártérítésre nem kötelezhetőek.
  • A regisztráció során megadott személyes adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem adjuk ki. Csak a túrával kapcsolatban felmerülő esetekben használjuk fel.
  • Az induló beleegyezik, hogy az útvonal mentén készített mozgó és állóképeket a szervezők szabadon felhasználhatják a Onedoor Trail népszerűsítésére!

Regisztráció ( Zengő Trail )

Az jelentkezéshez kérjük jelentkezz be vagy ha még nem rendelkezel fiókkal, itt regisztrálhatsz.

Fedezd fel velünk a Mecsek legszebb hegyeit-völgyeit. Fuss vagy túrázz fel a Zengőre, Tubesre, a Jakab-hegyre, ereszkedj be a Hidasi-, az Óbányai-, vagy épp a Melegmányi-völgybe. Tekints a távolba Zsongor-kőről, a Cigány-hegyről, nézd meg a Ferde-vízesést, a Csurgót és a Melegmányi-mésztufalépcsőket. Sorolhatnánk napestig azt a megannyi csodát, ami rád vár, ha kipróbálod magad a Onedoor Trail leghosszabb távján.

 

164,1 km táv
4758 m szint
Futva 30 h
Gyalog 40 h
Egyedül
Csapatban

Útvonal

Pécs (Tettye-tér) - Dömörkapu - Rábay-fa - Keresztkunyhó - Nagy-mély-völgy - Melegmányi-vízesés - Tripammer-fa - Árpádtető - Hársas-forrás - Köves-tető kilátó - Pap-rét - Püspökszentlászló - Zengő - Komlós-völgy - Réka-kunyhó - Réka-völgy -Szent Imre-hegy - Mecseknádasd - Rékavár - Ötös-úti kunyhó - Hárs-tető - Kisújbánya - Óbányai-völgy - Óbánya - Kappenvasszer - Váraljai erdészház - Farkas-árok - Dobogó - Vörösfenyő kulcsosház - Erdei strand (Magyaregregy) - Máré-vár - Pásztor-forrás - Cigány-hegyi kilátó - Pusztabánya - Hidasi-völgy - Csurgó - Zobákpuszta - Jánosipuszta - Mecsekjánosi - Mecsekfalu - Sikonda - Kőlyuki betérő - Kecske-hát - Vágotpuszta - Lóri kulcsosház - Nagy-kő-oldal - Mecsekrákos - Tekeresi-gát - Zipernovszky-forrás - Abaligeti-barlang - Volt Petőcz-akna - Petőczpuszta (Viganvár) - Babás-szerkövek - Sasfészek - Zsongor-kő - Éger-tető - Éger-völgyi-tó - Patacsi-mező - Szuadó-völgy - Orfű (Mecsek háza) - Száraz-tó - Büdös-kúti kulcsosház - Remete-rét - Lapis - Tubes - Kis-Tubes - Misina - Állatkert - Kardos-úti kulcsosház - Pécs (Tettye-tér).

Teljesítés feltételei

Előzetes regisztráció és a feltétetlek elfogadása után bármikor lehet indulni. Harminchárom ellenőrzőpont érintése után sikeres a kihívás. Az összes ellenőrzőponton elő kell venned a telefonod, valamint az ellenőrzés megnyomása után minden esetben várd meg a sikeres visszajelzést. Az útvonal csak a megadottan, az óramutató járásával ellentétes irányú bejárása esetén sikeres.

Kinek ajánljuk

Ha több ultra táv már a lábadban van! Szereted a kihívásokat? Akkor próbáld ki magad a Mecsekben. 165 km Mecseknádasd és Abaliget között a Mecsek legszebb hegyein-völgyein Pécstől-Pécsig. Az útvonalat egészséges, jó erőnléti állapotban lévő futóknak, túrázóknak ajánljuk.

Nevezési díj

Egyenlőre nincs. Teljesítés után 3000 Forintért lehetőséged van rendelni érmet. A lézer vágott és gravírozott fából készült érem igazi kuriózum a hazai instant túrák érmei között. A távok nehézségi szintjeit jelző 5 színű és 1 méter hosszú paracord zsinórok, pedig még egyedibbé teszik az érmet. A fizetni és átvenni a Pécsi Nomád túraboltban tudod. Megvásárlásával segíted a munkámat. Lenti linkben tudod megrendelni.
Előre is köszönöm.
https://forms.gle/8UsvNUtWtDyKsFuB8

Kötelező felszerelés

Internet képes android vagy ios rendszerű okostelefon.

Ajánlott felszerelés

Időjárásnak megfelelő cipő és öltözet
Mecsek turistatérkép vagy GPS készülékre (óra, telefon) töltött track
Víz és elemózsia

Szabályzat

  • Csak futva vagy gyalogosan lehet indulni! Kerékpárral, motorral … nem!
  • 18 év alatti személy csak nagykorú felügyelete mellett indulhat.
  • Regisztráció során meg kell adni a várható indulás dátumát. Itiner igénylése esetén ezen időpont leghamarabb 7 nappal a regisztrációt követően lehetséges.
  • Az útvonal jelzett turistautakon, néhol aszfalt úton halad. Letérni, rövidíteni tilos!
  • Minden ellenőrzőpont megfelelő sorrendű érintése kell a sikerhez!
  • A megadott módon, csak az óramutató járásával ellentétes teljesítés kerül elfogadásra.
  • Egyénileg, párban vagy csapatban is teljesíthető!
  • Szintidő nincs, ha végigérsz az útvonalon sikeres a teljesítés.
  • Ha szervezők csalást, szabálysértést észlelnek, azonnali kizárással és időeredmény törléssel jár!
  • A regisztrációval minden jelentkező elfogadja a szabályzatban foglaltakat. Egészségi állapota megfelelő és saját felelősségére indul a Onedoor Trail-en. Elfogadja és tudomásul veszi, hogy a túra szervezői semmilyen az útvonalon bekövetkezett balesetért, sérülésért nem felelnek, kártérítésre nem kötelezhetőek.
  • A regisztráció során megadott személyes adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem adjuk ki. Csak a túrával kapcsolatban felmerülő esetekben használjuk fel.
  • Az induló beleegyezik, hogy az útvonal mentén készített mozgó és állóképeket a szervezők szabadon felhasználhatják a Onedoor Trail népszerűsítésére!

Regisztráció ( Mecsek Trail )

Az jelentkezéshez kérjük jelentkezz be vagy ha még nem rendelkezel fiókkal, itt regisztrálhatsz.

Térkép

Tubes Trail
Misina Trail
Jakab Ultra Trail
Zengő Ultra Trail
Mecsek Ultra Trail

Jelenleg kihívást teljesít

Hamarosan indul

Toplisták

Top 10
  • 00:55:43
    Nedjalkov Balázs
    2020. 05. 03 - 11:19:58
  • 00:57:08
    Csuth Tamás
    2020. 06. 24 - 03:40:05
  • 00:58:53
    Kiss Balázs
    2021. 04. 24 - 07:03:50
  • 00:59:32
    Török András
    2019. 12. 29 - 12:59:08
  • 01:01:14
    Kovács Dávid
    2018. 12. 31 - 09:34:31
  • 01:02:22
    Probszt Erik
    2018. 10. 28 - 11:12:09
  • 01:02:48
    Pethes Zoltán
    2020. 11. 07 - 11:06:44
  • 01:02:50
    Albert Balázs
    2020. 05. 02 - 13:29:15
  • 01:02:59
    Jeges-Varga Ferenc
    2021. 09. 18 - 05:47:55
  • 01:04:45
    Kovács Gábor
    2021. 06. 01 - 16:01:17
Top 10
  • 01:04:31
    Horváth Kornélia
    2021. 04. 03 - 05:30:17
  • 01:09:55
    Kormos Edina
    2022. 10. 22 - 11:29:56
  • 01:13:04
    Varga Eszter
    2021. 03. 11 - 16:00:25
  • 01:13:35
    Magyari Zsanett
    2021. 04. 02 - 06:49:37
  • 01:13:40
    Varjaskéri Viola
    2021. 04. 02 - 06:49:37
  • 01:15:27
    Horváth Andrea
    2020. 10. 21 - 13:18:48
  • 01:17:51
    Biró Zizi
    2020. 05. 16 - 09:39:28
  • 01:18:48
    Kresz Rebeka
    2018. 10. 23 - 09:03:06
  • 01:21:18
    Schumann Vivien
    2021. 04. 17 - 10:44:15
  • 01:21:30
    Biró Sarolta
    2021. 10. 12 - 14:31:21

Akik már teljesítették

Top 10
  • 02:04:13
    Zenyik Róbert
    2020. 06. 27 - 04:21:08
  • 02:05:41
    Nedjalkov Balázs
    2020. 05. 09 - 08:13:42
  • 02:06:51
    Török András
    2020. 04. 09 - 06:30:38
  • 02:11:29
    Kiss Balázs
    2022. 03. 05 - 07:27:43
  • 02:12:45
    Boda Miksa Máté
    2018. 10. 23 - 10:00:36
  • 02:20:18
    Tóth György
    2018. 10. 23 - 10:02:35
  • 02:21:14
    Csuth Tamás
    2019. 11. 16 - 05:52:43
  • 02:21:48
    Lembacher Viktor
    2022. 12. 18 - 09:34:36
  • 02:23:00
    Bognár László
    2019. 10. 02 - 05:59:00
  • 02:24:59
    Pethes Zoltán
    2020. 10. 11 - 09:00:04
Top 10
  • 02:33:17
    Horváth Kornélia
    2022. 05. 21 - 05:40:20
  • 02:45:05
    Varjaskéri Viola
    2021. 06. 12 - 14:58:49
  • 02:53:19
    Magyari Zsanett
    2020. 11. 28 - 08:28:43
  • 02:59:07
    Horváth Andrea
    2021. 04. 24 - 10:45:57
  • 02:59:09
    Gombás Nikoletta
    2018. 12. 31 - 09:24:36
  • 03:01:49
    Hegyi-Sági Adrienn
    2021. 02. 06 - 10:25:45
  • 03:02:10
    Kormos Edina
    2018. 10. 23 - 10:01:44
  • 03:09:16
    Nedjalkov Anna Beáta
    2020. 04. 19 - 06:15:02
  • 03:11:27
    Dr. Sár Cecília
    2020. 04. 25 - 06:30:58
  • 03:14:33
    Biró Zizi
    2021. 05. 14 - 14:22:54

Akik már teljesítették